Rövid videós kurzust készítettünk, hogy otthon is fejleszthesd éneklési tudásodat

Hogyan tedd meg az első lépéseket, hogy pár hónapon belül már bátran meg merd mutatni a hangodat másoknak is?

Még akkor is, ha eddig sosem érezted, hogy erre valaha képes lennél

Olyan videókat fogsz kapni 4 héten át, amiket otthon is tudsz használni, és egymásra épülve tartalmazzák a legfontosabb alapokat
Olyan alapokat adunk, amire hosszú távon tudsz majd támaszkodni
Nagyon figyeltünk rá, hogy minden videó kifejezetten egy amatőr zenész gondolkodásmódjához igazodjon
Szép számú a-ha élményt rejtettünk el benne 🙂 

A Legyen otthon is öröm az éneklés! Videósorozat pont ezt a célt szolgálja:

kényelmesen, jókedvűen ismereteket szerezni, majd kísérletezni, hogy rátalálj Te is a legjobb hangodra 🙂 

Szeretnél végre valóban büszkén énekelni, akár egy lagziban, akár a barátokkal kerül rá sor? 

Legtöbbször az a legnehezebb, hogy az ember az első lépést megtegye – annyi rossz tapasztalaton vannak már túl a legtöbben, hogy azt gondolják, hogy sosem fog sikerülni. Vagy ha mégis, akkor az biztos 10-15 év munkája lesz, és annyi idejük és energiájuk nincs rá.
Mi azt tapasztaljuk, hogy akikkel az elmúlt években beszélgettünk, mind meglepődtek, mekkora utat lehet bejárni akár pár hét vagy hónap alatt, ha az ember tudja, mire figyeljen, mik legyenek azok a szempontok, amik mindenképp fontosak, és mik azok, amik várhatnak.
Valójában a “titok” az, hogy nincs semmi, amihez óriási erőfeszítés kellene: szerezz jártasságot alapszinten, és keress olyan alkalmakat a további úthoz, ahol jól érzed magad – esetleg idővel egyre több emberrel együtt csináld mindezt, mert a vidámság fertőz 🙂

Egyikünknek sincs szüksége arra...

…hogy valaki majd jól megmondja, hogy mennyivel többet kéne tudnia. Arra sem, hogy megkérdezze, hogyan fordulhat elő, hogy nem tanulta meg mindezeket korábban.
Annak sincs sok értelme, hogy valaki azt mondja, hogy 20 éves kor felett már nincs értelme énekelni – hiszen már úgysem lesz az emberből szólista.
Bőven elég, ha mindenki a saját tempójában haladhat és építheti fel a saját célját benne: aki 15 évesen foglalkozik vele, az is pont ugyanolyan értékes, mint ha 50 vagy 80 évesen.

Én is elég távolról indultam…

Amikor gyerekkoromban még leginkább csak szerettem énekelni, de nem tudtam róla ennél többet, két fontos érzés volt nagyon gyakori az életemben: a torokfájás, különösen éneklés után – ehhez kapcsolódóan pedig az a dilemma, hogy vajon képes leszek-e valaha úgy énekelni, hogy másnak is tetsszen.
Mára annyi változott, hogy rengeteg időt eltöltve előbb tanulással, később pedig tanítással látom, hogy mik azok az apróságok, amiket ha az elején jó irányból néztem volna, akkor nem kellett volna ennyi időt frusztrációval töltenem – sokkal gyorsabban és kényelmesebben jutottam volna el odáig, ami így nekem is sok-sok évbe került.
A legfontosabb az, hogy ne akarjunk túl nagy falattal kezdeni: legyen meg egy egészséges útvonal, amit a könnyebbtől a nehezebbig végig lehet járni, és legyenek benne olyan pillanatok, amik már közben is erőt adnak a további kihívásokhoz 🙂
Egy kedves tanárom szavaival élve: hibázni szabad, úgy viszont ne próbáljunk semmit, ha fáj, már szinte egymás után jöttek a sikerélmények. 
 Idővel egyre stabilabb és biztosabb lett az érzés: pont odáig fogok tudni eljutni, ameddig beleteszem az energiát és ameddig motivációt érzek hozzá.
Mindeközben pedig nem kellett attól félnem hogy megszégyenülten jövök ki valahonnan, vagy teljesen elveszek a különböző lehetőségek között.

Ismerd meg két kedvenc történetem!

Az egyik legkedvesebb emlék, amikor egy lány, akivel néhány hete ismertük egymást, elmesélte, hány éve gondolkodott azon, hogy neki énekelnie kéne, pedig gyerekkora óta számtalanszor hallotta hogy ez nem neki való.
Már az elején világos volt, hogy rendkívül tehetséges, és szinte biztos voltam benne, hogy szép sikerek előtt áll, mégis annyi alkalommal fordult elő, hogy nem mert beleállni a komolyabb kihívásokba, hogy idővel már azon viccelődtünk, hogy vannak dolgok, amik csak egy felessel működnek – aztán persze idővel be is bizonyosodott, mennyi minden rejlett benne
Vajon mennyi élménnyel lett volna gazdagabb, ha korábban nem lett volna benne az a tévhit, hogy neki ez nem való, ő nem képes ilyesmire?
A másik egy esti beszélgetésen történt, amikor egy másik növendékem, akivel akkor kb. egy hónapja hozott össze az élet, elmesélte, hogy ő már egyszer jelentkezett, hogy dolgozzunk együtt a témán – és nagyon rosszul érzi magát attól, hogy utána amikor kerestem, nem hívott vissza.
El kellett teljen másfél-két év, mire úgy döntött, hogy végül mégis megpróbálja – azóta pedig számtalan közös alkalom és koncert élményén vagyunk túl. Bevallom, magam is meglepődtem, mennyi energiát tud beletenni valaki, ha igazán motiválttá válik.
A legtöbbször ezért fontos az első lépés: hogy ne legyen semmi frusztráló, hanem szabadon járhasd az utat – ha jól érzed magad benne, csak újabb és újabb élmények fognak érni a következő időszakban, ami aztán élménnyé teszi az újabb kihívások kitűzését és legyőzését is 🙂

Szerezz meg egy modellt, ami 

Direkt az amatőr zenei világra lett szabva

és segít abban, hogy hosszú távon legyen mire támaszkodnod, és építkezned!

A 12 részes videókurzust azért raktuk össze, hogy minél többen – akár olyanok is, akik nem tehetik meg, vagy nem szeretnék elhagyni a négy fal közti biztonságot – megtapasztalhassák, hogy énekelni se nem komplikált, se nem ijesztő
Azt szeretnénk, ha minél többen éreznénk ugyanazt: ha az ember feszült, vagy ha társaságra vágyik: az aktív zenélés minden esetben rendkívüli erőt képvisel.
Tehát amellett, hogy minden héten három új videót hozunk, a videók hatása a hét többi részére is kiterjed majd. Úgy építettük fel a feladatokat és a dalokat, hogy beégjenek jó mélyen a gondolatainkba, és a következő napokban újra és újra nevetésre vagy éppen elgondolkodásra késztessenek.
Ha igazán bátrak vagytok, akár másokkal együtt is kipróbálhattok bizonyos elemeket, ezáltal mélyebb kapcsolatokat építve

Légy te is részese a csapatnak!

Ez a kurzus akkor is segíteni fog, ha...

Ha már túl vagy sok-sok kétségbeesett órán, amikor megpróbáltad és nem sikerült. Az a célunk, hogy már az első lépéstől fogjuk a kezed, és ha közben valahol elakadnál, a következő videóban találj arra is megoldásokat, hogy legyőzd 🙂

Ha úgy érezted, hogy Te már erről biztosan elkéstél és már eddig is számos rossz tapasztalatod volt. Persze megértem, ha nem vagy biztos benne, ezért is érhető el most csak ezen az áron keddig

Még egy bónusz ajándék is jár mellé: meghívunk egy bónusz alkalomra a 3. héten, ahol akár együtt is énekelhetünk online. (ha esetleg a közelben laksz akkor akár személyesen is 🙂 )

Legyen otthon is öröm az éneklés!

Mindez a videós formának köszönhetően az eddigi legkedvezőbb ImPulzus-áron
21600Ft
4800 Ft
  • 2-3 naponta új videó, hogy mindig tudd, merre haladj tovább.
  • Kérdezési felület, ahol ha elakadnál, segítünk.
  • Hasonló emberek társasága: ha szeretnél, olyan emberekkel is kommunikálhatsz, akik pont ugyanezeket a feladatokat csinálják veled egyszerre.
  • További bónusz kottaolvasó-segédlet, ha úgy érzed, hogy ennek is örülnél.

Éveket fektettünk abba, hogy megismerjük, hogyan gondolkodik egy amatőr zenész - akinek egész más irányokra van szüksége, mint amit a tankönyvekben látunk

Ha tehát belevágsz, néhány hét múlva Te is azt érezheted: milyen jó, hogy végre elindultál, és rávetted magad hogy minden nap énekelj egy kicsit. Ez még a legtávolabbról induló növendékeinknek is segített, hogy pár hét, esetleg hónap alatt hatalmas előrelépéseik legyenek.

Arról nem is beszélve, hogy egy-két ilyen élmény hatására nagy eséllyel létre is jön egy kör, akikkel ezeket meg tudod majd osztani, és együtt találtok majd újabb dalokat, amikben jól érzitek majd magatokat

Mit mondanak akik már jártak nálunk?

“Szinte magam sem hittem el, de már az első alkalom hatalmas változást hozott. Ráadásul nem csak az az érzés kezd elmúlni, hogy minden hangért egyesével kell küzdeni, de 4 találkozás után már olyan hangokkal is dolgozunk, amik korábban teljesen elképzelhetetlennek tűntek számomra.”
Molnár Sára

„Az elmúlt 4 hétben kerültem először olyan közegbe, ahol képzett, klasszikus zenét értő és szerető emberek nem néztek le, és nyitottan, érdeklődéssel, fordultak felém. Ezt nagyon köszönöm Csabának és az egész csapatnak.„

Zomi Enikő

„Ismét megtapasztalhattam, hogy micsoda csapat vagytok :)
 Tényleg leváltom a pszichológusom az ImPulzusra 😀 
 Fantasztikus megélni, hogy valami sikerül, és tényleg sikerül :)„

Bálint Gyöngyi

Gyere te is velünk!

Tegyünk azért közösen, hogy egyre több ember legyen valóban boldog és kiegyensúlyozott az aktív zenélés által 🙂

Csatlakozz Te is ahhoz a ma már több mint 1000 fős körhöz, akik megismerték ezeket a videókat, és érd el, hogy ne legyen többé gondod, ha valaki énekelni kezd a társaságban 🙂

Pár szóban még egyszer

Hátha nem mindenkinek van ideje ennyi mindent elolvasni

Egy olyan programot ajánlunk, amit otthonról, bármikor végig tudsz csinálni, és hetente kb. fél óra alatt hosszú távon hasznos énektechnikai alapokat ad – kötelezettség nélkül, és kifejezetten olyan nyelvezettel, amit az aktív amatőr világban látunk hatékonynak
Azért, hogy ne az ár legyen az akadály, olyan összegért adjuk, hogy az első lépéstől ne kelljen félned: 3800 Ft-ért, vagyis videónként kevesebb mint 350 Ft-ért  – mert abban hiszünk, hogy az egész világ jobb lesz, ha több zenét szerető és aktívan éneklő ember szaladgál majd köztünk 🙂
A legyen otthon is öröm az éneklés! – videósorozat célja, hogy valóban azt érezd, hogy énekelni nem bonyolult, és ha jól csinálja az ember, nem is ijesztő. Ami azzá teszi, legtöbbször a korábbi nem-sikerült-élmények miatt van, ami jó sorrenddel, és kis sikerélmények megszerzésével egészen hamar legyőzhető
Az ajánlat most kedd éjfélig él – cserébe aki gyorsan dönt ebben az időszakban, nekik elküldjük a ritmikai és kottaolvasó segédletet tartalmazó kis füzetet is, amit minden növendékünkkel megosztunk, hogy lássátok, hogy az sem olyan rémisztő
Emellett 365 nap garanciát vállalunk, hogy ne legyen mitől aggódni: ha a videósorozat megnézése után úgy érzed, hogy neked nem ért meg ennyit a munkánk, akkor egy e-mailedbe kerül, és kérdés nélkül visszaadjuk az árát.

Legyen otthon is öröm az éneklés!

Mindez a videós formának köszönhetően az eddigi legkedvezőbb ImPulzus-áron
21600Ft
4800 Ft
  • 2-3 naponta új videó, hogy mindig tudd, merre haladj tovább.
  • Kérdezési felület, ahol ha elakadnál, segítünk.
  • Hasonló emberek társasága: ha szeretnél, olyan emberekkel is kommunikálhatsz, akik pont ugyanezeket a feladatokat csinálják veled egyszerre.
  • További bónusz kottaolvasó-segédlet, ha úgy érzed, hogy ennek is örülnél.

Amiért úgy érzem, hihetsz nekem...

az elmúlt 15 év folyamatos amatőr zenei programjai úgy hozták, hogy rengeteg ember osztotta meg, mik azok a gondok, amiket eddig sehol sem tudott megoldani. 
 Így több mint 5 éve azon dolgozunk, hogy a lehető leginkább megtaláljuk, mi segít nekik – és mik azok a szakmai szempontok, amik a leghasznosabban tudják szolgálni az amatőr zenei világot.
Minden, amit az ImPulzusnál csinálunk, ebben a szellemben történik – így a Legyen otthon is öröm az éneklés! – videósorozat is az egyik eleme ennek a sorozatnak.
Abban bízom, hogy neked is tetszeni fog, és valahol, egy koncerten vagy egy rendezvényen személyesen is találkozunk majd – de addig is a lényeg: aktívan zenélni, és aktívan zenét hallgatni jó dolog 🙂
Tégy te is így, és ha valamiben segíthetünk még, kerüljünk kapcsolatba valahol 🙂

2024 | Hangkeltő alapítvány